fbpx

XiaoYi Yi autós fedélzeti kamera

Egyre nő itthon is a forgalomfigyelő autós kamerák népszerűsége. Előfordul hogy közlekedési baleset után nem nyilvánvaló, hogy ki volt a hibás, sőt sokszor a vétkes nem ismeri el hibáját, ilyenkor nagyon hasznos lehet egy fedélzeti kamera, akár a biztosító, akár a hibázó sofőr meggyőzése végett.

Hogyan térül meg a fedélzeti kamera ár?

Rengeteg, pontosan 16627 közúti balesetet regisztráltak Magyarországon 2016-ben a KSH adatai szerint. Szerencsére ebből mindösszesen 565 volt halálos kimenetelű, de így is rengeteg esetben jár nagyon magas anyagi kárral egy-egy szerencsétlen eset. És természetesen ide jönnek még a be nem jelenett apró ügyek, mint például amikor egy szűk kanyarban a szembe jövő autó leüti a tükröt vagy a parkolóban egy meg nem adott elsőbbség miatt koccan össze két autó.

Egy középkategóriás dash cam, azaz autós fedélzeti kamera ára 15-20 ezer forint között mozog Magyarországon. De ha valaki bevállalósabb olcsóbban is hozzá lehet jutni külföldről például innen. Ha csak egy ilyen, apró balesetnél okozott kárt vesszük figyelembe, már akkor is az első alkalommal jobban jövünk ki a dologból egy autós kamerával, hiszen egy színre fújt komplett elektromos tükör sajnos még a bontóban sem 15000 Ft 🙂

Jogi háttér avagy mikor hol használható a fedélzeti kamera

Magyaroszágon egyelőre nincs fedélzeti kamerákra vonatkozó egyértelmű szabályozás. Azt minden esetre érdemes tudni, hogy a személyiségi jogok védelme ez esetben is nagyon fontos és a felvételen látszó, felismerhető arcok, rendszámok védelem alatt állnak. Így azokat 3. féllel megosztani vagy publikusan feltölteni nem szabad. Ha mélyebben érdeklődik a téma iránt, olvassa el a kiváló cikket a fedélzeti kamera használat jogi hátteréről.

XiaoYi Yi autós fedélzeti kamera

A kamera szürke és arany színben kapható, kompakt kis eszköz, elfér az ember tenyerében, nagyjából 7x2x5 cm. A pontos specifikáció megtalálható a kamera honlapján.

y fedélzeti kamera látószög

 

A látószöge igazán nagynak mondható, így az oldalról érkező járművek is időben a rögzítésre kerülnek.

 

 

yi autós kamera adas

 

Beépített intelligens vezetési segítség a biztonságos vezetés érdekében. Sávelhagyás  és előre ütközéses figyelmeztetés.

 

kiváló éjjelátó funckió

 

A nagyméretű F1.8-es rekesznyílás a YI Smart Dash kamerán kifejezetten a legoptimálisabb bevitel érdekében készült, és minden fényviszonyban tiszta képet készít.

 

hd fedélzeti kamerauhd autós kamera

 

Támogatja a közkedvelt 1080p 30fps / 60fps fullHD-t és a 1296p ultraHD videorögzítést.

 

 

További funkciók

  • 2,7 “colos 16: 9 LCD kijelzővel
  • Ütközés vagy hirtelen fékezés esetén vészhelyzeti rögzítés
  • Régi felvételek felülírása az újakkal
  • Rázkódásvédelem
  • beépített WiFi
  • Android és Iphone applikáció a felvételek kezeléséhez

És hogy hogyan teljesít a kamera? Mindenki győződjön meg róla önmaga. Sok külföldi felvétel elérhető youtubon, de kevés köztük az éjszakai. Következzen most itt egy éjjeli 5 perces gurulás egyenesen Budapestről.

Leave a Reply

Your email address will not be published.